2011. november 18., péntek

Gombszemű madárfióka



Kedves kitartó Olvasóim!

November 5-én délelőtt, fél 11 tájban világra jött második leánykánk Adamek Adél Zsófika, 51cm-rel és 3550 grammal. Egyelőre tiszta apja, ami a vonásait illeti, színeiben viszont rám ütött. Sajnos kedves gomb szemeit eddig még nem sikerült megfelelően megörökíteni, de ami késik, nem múlik...
Igazán hálás lehetek, mert nagyon szép szülésélményben volt részem, annak ellenére, hogy a fogadott orvosom nem tudott visszajönni egy győri konferenciáról, s ezért Norbit sem engedték be a szülőszobára. Így viszont ő vigyázott Zitára, akinek éppen tüszős mandula gyulladása volt (bár ez a manduláin megjelenő kis fehér foltokon kívül másban nem mutatkozott meg, se láz, se rossz közérzet), s emiatt nem lett volna ildomos hosszú távon kisgyerekes barátokra bízni, annál is inkább, hogy hajnal 3 kor indultunk a kórházba. Amíg ő visszaért, addig átjött hozzánk aludni, illetve tartani a frontot kedves szomszédasszonyunk, Kata (három lány boldog édesanyja). Egy másik Kata nevű orvos barátnőm pedig bejött hozzám a szülészetre. Szerencsére őt mint orvost, fehér köpenyben simán beengedték és ott is lehetett velem végig. Mivel ő is kismama, testhezálló élmény volt számára a szülés-kíséret, és úgy nyilatkozott, hogy nem rémisztette meg, sőt!
Szóval itthon fél 3 körül kezdtem érzékelni az 5-7 perces fájásokat, amelyek később sem nagyon sűrűsödtek be, viszont elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a méhszáj majdnem teljesen kitáguljon. Szerencsére nem kellett a szülőszobán végig feküdnöm, kétszer kimehettem zuhanyozni, labdára ültem, sétálhattam, rugózhattam, beszélgettünk Katával. Közben két kedves szülésznő, egy fiatalabb és egy idősebb időről-időre megnézték a dolgok alakulását és segítettek olyan vajúdó pozíciót választani, amely segíti a fej beilleszkedését. (Zita azért lett császáros baba, mert nem tudott leszállni) Az ügyeletes orvossal is nagy szerencsém volt, mert egy empatikus, nyugis figurát fogtam ki, aki semmit sem siettetett és kifejezetten kedves volt. Hozzáteszem, az utolsó fél óráig nem lehettem biztos benne, hogy ezúttal sikerül-e a természetes szülés. Végül 10 óra tájban burkot repesztett a doki és kaptam egy kevés oxitocint. Ezt követően - így visszagondolva - meglepően gyorsan kibújt a kis Adél. Állítólag a második tolófájásra már kint volt (én nem a számolással voltam elfoglalva:) , de az biztos, hogy nem kellett kiabálnom, se visszatartanom semmit. Szóval úgy gondolom, ennél nyugodtabb és természetesebb mederben nemigen folyhat le egy szülés, és annak ellenére, hogy a kecskeméti nem az év baba-mama barát szülészete, s a szülőszoba helyenkénti Walt Disney-s dekója nem dobja fel különösképpen a szocreál belső teret, zongorázni lehet a különbséget a 2009-es MÁV kórházas "élményeim" és a mostaniak között .
Pár órával később viszont kialakult egy ödéma a szövetek között az érintett területen, (valószínűleg Adél feje nyomta meg kifele jövet) , amit egy fél órás műtéttel távolítottak el epidurális érzéstelenítés mellett. Őszintén mondom, hogy nem problémáztam ezen, inkább örültem, hogy időben észrevették és megoldották, csak azt a 6-8 órát, amikor már kiment az érzéstelenítés hatása és még a fejemet sem mozdíthattam meg (epidurálás után 12 óráig mozdulatlannak kell lenni, különben súlyos és tartós mellékhatások, pl. migrén léphetnek fel), s persze aludni se tudtam, na azt nem kívánom senkinek. De onnantól, hogy felkelhettem, megmosakodhattam és átkerültem egy olyan szobába, ahol Adél egész nap velem lehetett, már minden sokkal könnyebb volt. A kötelező 72 óránál végül egy nappal tovább kellett bent maradnunk, mert a kisebbik Kisasszonynak a köldöke elég nehezen tisztul(t), így múlt szerdán délután térhettünk haza új otthonunkba. A vérveszteség miatt sok vasat kell szednem, meg a varratok is feszülnek időnként, ami elég kellemetlen, de ezt leszámítva kifejezetten jól vagyok. Még a "hormonális sokk" testi-lelki hatását sem igen érzékelem, ami pedig Zita születése után pár hétig eltartott. Azt olvastam egy szülésről szóló könyvben, hogy a szép és könnyű szülés megkönnyíti az anyává válást és szorosabbra fűzi a családot. Ezt én is meg tudom erősíteni!
Adél közben túljutott a kizárólag evős-alvós időszakán, egyre többet van ébren és hallatja a hangját. Erről, a Lányok nagy találkozásáról, Zita dolgairól és immár 4 főre bővült családunk életéről legközelebb mesélek.





2011. július 21., csütörtök

Kettő, csipkebokor vessző





A második életév betöltése komoly mérföldkő volt családunk életében. Azóta Zita igazi "nagylány": szívesen van közösségben akár hosszabb ideig, távol tőlünk, fél órát vagy akár többet is eljátszik magában, egyre ügyesebben és fürgébben közlekedik gyalogszerrel vagy kismotorral, s szinte már mindent ki tud fejezni szavaival, sőt kifejezetten választékosan beszél.
A fenti képeket még a szülinapi "ünnepségsorozat" illusztrálása képen válogattam ki és töltöttem fel, csak hát a bejegyzésírás tolódott-tolódott.
Július 6-án a Betlehem kapuja játszóház feldíszített belső szobájában köszöntöttük fel Zitát a kis barátaival. Volt éneklés, két torta (egy gyümölcsös és egy csokis), tűzijáték, gyertyafújás, kedves meglepetések, mondókázás és sok-sok játék a héliumos micimackós lufikkal. Igaz ugyan, hogy a nagy izgalmak közepette aznap délben nem sikerült a kisasszonynak elaludnia, így az ünnepség közepén részéről volt egy kis holtpont, de azután sikerült rajta túllendülni, úgyhogy összességében nagyon vidám és kedves délutánt tudhattunk magunk mögött. Miután az egy megmentett/ félretett lufival (mintegy fél óra alatt megtéve az 5 perces gyalogutat) hazaértünk, tíz perc sem telt bele és Zizi már húzta a lóbőrt. Apropó ló, a képek beszámolnak még a Hírös lovardában tett látogatásunkról, ahová Zita keresztanyu és párja, Tamás is elkísértek minket. Szerettem-szerettünk volna valamilyen élménnyel is kedveskedni a leányzónak, s mivel régóta szereti a lovakat nézegetni (akár könyvben, akár élőben), gondoltuk megpróbálkozhatna egy kis pónilovaglással. Végül csak barátkozás és állatetetés lett a dologból, mert testközelből még a pónit is kissé nagynak és félelmetesnek találta Zita. Viszont azóta is sokat emlegeti az eseményt, és állítása szerint legközelebb már nem fel fog ülni Öcsi hátára.
Ami az egyéb nyári programokat illeti, hiába készültünk két hétre a Balatonhoz a szüleimmel, sikerült kifogni a közel 5 hónapos meleg nyár három cudar hete közül másfelet, így 3 nap után viharos szélben és 13 fokban indultunk vissza Sződligetre. Valahogy abban az időszakban, meg még utána augusztus végéig Zita nehezen találta a helyét, nyafka volt vagy makacskodott, ráadásul a visszatérő kánikula sem könnyítette meg a dolgunkat. Viszont nyáron Norbi többet volt itthon, mint a tanítási időszakban, s bár jó pár táborban és nyári programon részt vettek a fiatalokkal, egy kis játszóterezésre vagy fagyizásra, sétára elég gyakran sikerült időt szakítani. Mindent egybevéve azt mondhatom, jól telt a nyarunk, bár családosan csak egy napot töltöttünk máshol. A tavalyi évhez hasonlóan ismét novemberben lenne lehetőség kicsit elszabadulni, de hát ugye most más a program, hiszen hamarosan megszületik a kistestvér :-) Talán majd jövő ősszel már négyesben megyünk kikapcsolódni.
A várandósság - bár fizikailag sokszor nehezebbnek tűnt, mint Zitával - így visszatekintve minden komolyabb probléma nélkül, derűsen telt, s telik. A hetedik hónapban derült ki, hogy ismét kislányunk lesz, akit Adélnak fogunk nevezni. Zita nagyon pozitívan áll a dologhoz, várja a húgát, addig is a babáján és mások kisebb testvérein gyakorol. Ez utóbbinak az anyukák nem mindig örülnek, nehéz ugyanis megértetni egy kétévessel, hogy például homokos kézzel és botocskákkal miért nem lehet macerálni a játszótérre érkező aranyos babákat:-) Szóval lehet, hogy az intenzív segítési és babusgatási szándék kordában tartása nagyobb kihívást fog jelenteni, mint az esetleges féltékenység kezelése.
Már kevesebb, mint egy hónap van hátra, de még nem tudom magam önfeledten átadni a várakozás utolsó szakaszának és a lázas készülődésnek, ugyanis hamarosan beköltözünk a kecskeméti parókiára. Ez persze egyrészt örömmel és izgalommal tölt el, hiszen egy frissen felújított, szép, tágas lakásról van szó, másrészt sokáig szeptember utolsó hetére volt kitűzve a költözés legkésőbbi időpontja, s immár október 11-én még mindig nem tudunk biztosat. Így nem marad más hátra, mint mindig az adott napra és teendőkre koncentrálni, bízva abban, hogy jól fog kijönni a lépés és minden szépen elrendeződik, mire Adél meglátja a napvilágot.
ív

2011. május 20., péntek

New kid on the block


Kedves Mindenki! Továbbra is volna miért szabadkoznom a blog frissítésével kapcsolatban, ám inkább megosztok Veletek - minden körülmény ellenére hűséges olvasóimmal, barátaimmal - egy örömhírt: NOVEMBER ELEJÉN (legalábbis emberi számítás szerint akkor) KISTESTVÉR ÉRKEZIK a mi kis családunkba! Hip-hip hurrá! Jelenleg 16 hetes a palánta, nemére vonatkozóan csak annyit mondhatok, amit a Sion idősek otthonában (ahol a szolgálati lakásunk van) a nénik kupaktanácsa eldöntött: csúcsos (hegyes?) a hasam, így hát biztosan fiú :-)
Kicsit keményebb volt az első időszak, mint Zitával, de most már talán túl vagyok a nehezén, és minden eredmény rendben van.
Zita egyelőre lelkesen puszilgatja a hasamat (ami annál is nagyobb szó, hogy nem egy puszizkodós típus), néha megkérdezi, mikor jön már ki a kistestvér, és kitalálta, hogy akkor majd megfürdetjük.
A Kisasszony amúgy lelkesen fut, szalad, csimpaszkodik, mászik, ugrik, leng, azaz továbbra is mindenért odavan, ami mozgással kapcsolatos. Másfél éves kora óta egyre többet beszél, sőt beszélget. Szereti a jelzőket és a szójátékokat, időnként már viccelődik is. Ma is volt egy mókás eset: Zita nagyon megizzadt a kocsiban szunyókálás közben, mikor felébredt, azt mondta: Anya, vizes a hajam, mikor vizeztem össze?

2010. november 21., vasárnap

Ősz végén


Kedves Olvasótábor!

Azt hiszem, jobb, ha nem teszek többé elhamarkodott ígéreteket a blog frissítésének gyakoriságára vonatkozóan...:-(
Mentségek helyett elmesélem, hogy október eleje óta esténként az adventi vásárra készülök, szorgalmasan fabrikálva a matricás üvegképeket, papírfigurákat és egyéb díszeket. Ha nem felejtem el, áruba bocsátás előtt vagy alatt lefényképezem a produktumot, hátha néhányan úgy vélik majd, megérte erre szánni a drága szabadidőt. Én minden esetre nagyon élvezem.
A lényeg a lényeg: Zita továbbra is nagyon szépen fejlődik, mondhatni kialakult az alapszótára (anyucika, apuka, Istike, Kati néni, Anna, Ági, Imike, torta, tészta, káposzta, hópihe, kulcs, idd meg! ... és még hosszan sorolhatnám.) A mozgásigénye továbbra is szinte kielégíthetetlen: jön-megy, intézkedik, imádja ha tornáztatjuk, dobáljuk és csikizzük. Ellenben most már egyre hosszabban eljátszik egyedül, ha talál valamit, ami komolyan felkelti az érdeklődését. Könyveket például szívesen lapozgat, a vékonyabb lapúakkal is egészen jól elboldogul. Jelenlegi kedvencei a kisvakond történetek, így a szobájának üvegajtaját is e mesék szereplőivel dekoráltuk-dekoráljuk ki, a Kisasszony legnagyobb örömére.
Gyengébb akaratú sem lett az elmúlt idők folyamán, így napjában többször játszunk elképzelés szkandert :-), s bár kifejlesztettem pár figyelemelterelő és jobb belátásra bíró stratégiát, a nemtetszést jelző, vércséket megszégyenítő rikoltások mennyiségével még nem vagyok kibékülve.
Az őszi időszak jobbára csendesen, a mostanra megszokott kerékvágásban telt: játék itthon, játék a játszóházban, játék a játszótéren, játék a barátoknál, játék apával, játék a kádban és még egy kis játék elalvás előtt, mindez egy kevés evéssel és még kevesebb alvással megszakítva. A kellemesen monoton hétköznapok sorát egy hét hazalátogatás (Sződliget) szakította meg szeptember végén, amikor is gyönyörű időnk volt, így rengeteget bóklásztunk a szüleim kertjében, másrészt Pesten is sok mindent el tudtunk intézni. Ezen túl - hip-hip, hurrá - összejött a németországi utunk: november elején egy idilli hetet töltöttünk a Bodeni tó közelében. Ez volt az első nagyobb közös kiruccanásunk, aminek minden percét élveztünk. Nagy ajándék volt, teljesen felpezsdített, úgyhogy reménység szerint az új lendület még jó darabig kitart!

2010. szeptember 17., péntek

Kukuccs!


Kedves Olvasótábor!

Hát igen, kicsit lelassult a blogfrissítés. Azért azt megígérhetem, hogy mostantól nem állok át a kéthavonkénti feltöltésre, csak időbe telt, mire beleszoktunk az új életmódba és tempóba, amit a lábra állás, csetlés-botlás, menetelés, majd a futás-szaladás magával hozott. Tudni illik, hogy Zizi 11 hónaposan indult el, 12 és fél hónapos kora óta pedig már magabiztosan menetel vagy rohangászik. Biztosan sokan tudjátok, hogy mikor egy kisgyermek megtanul járni, kitágul számára a világ és nem csak a fizikai határait kezdi el feszegetni, hanem próbálgatja, mit érhet el az akaratával. S vajon kin próbálgatná a körmöcskéit, kin tesztelné, hogy a pakolásban, kutatásban, lehúzásban, felnyúlásban, dobálásban, nyomkodásban, dobolásban, harapásban stb. meddig mehet el, ha nem az édes anyukáján, aki szinte mindig ott van a közelében? Időnként szívesen mondanám, hogy nem szerződtem önkéntes rendőrnek, sem idomárnak vagy papagájnak, ezek a szerepek és feladatok mégis mind benne vannak a pakliban, ha az ember lányából anya lesz. Igazság szerint, számomra ez a lelki huza-vona sokkal fárasztóbb, mint a futkározás és az őrködés a leányzó testi épsége felett.
Mostanra viszont csitulni látszik ez a mini-kamaszkor, vagy az is lehet, hogy én rázódtam bele a kezelésébe. Ami viszont biztos, hogy Zita Piroska egy belevaló kislány, aki azt szereti, ha pezseg körülötte az élet, ha minél gyakrabban van (gyerek)társasága, ha új élmények és ingerek érik, ha minél többet mozoghat, kutathat, huncutkodhat. (Mindezt egy cseppet sem bánom, de tény, hogy időnként feladja a leckét.) Október másodikán kezdődik az aprók tánca a játékmúzeumban, oda mindenképpen el fogunk menni.
Illik még beszámolnom arról, hogy bizonyos szó és beszédkezdemények már elhagyják a Kisasszony ajkait. A sor 11 hónapos korában kezdődött a cicával és egy ehhez nagyon hasonló, i-re végződő szóval :-), majd folytatódott a Zizivel, a Zitával, és különböző állathangok utánozásával. Az első repertoár viszonylag szűk volt, augusztusban még szinte minden állat azt mondta, hogy búúúúúú. Azóta már hallatjuk tőle az iá-t, a háp-háp-ot, a gá-gá-t, a vau-t pedig éppen ma tanulta meg szépen kimondani. Aktuális kedvenc szavam tőle az: ott. Nagyon aranyosan meg tudja nyomni a két t-t. Erről jut eszembe, hogy egyik hajnalban áthoztam a mi ágyunkba, remélve, hogy úgy könnyebben visszaalszik. A befektetés után kisvártatva hallom, hogy : ott-ott, ott-ott - gondolom közben ránk mutogatott felváltva. Nem szóltam semmit, hátha befejezi és elszundikál. Persze ehelyett zsákostul felállt és elkezdett hasasokat ugrani a paplanra. Mit volt mit tenni, visszavittem szépen a saját ágyába, és ott szerencsére rögtön vissza is aludt.
Az állathangokra visszatérve, lassan érdemes lesz ellátogatni az állatkertbe, vagy visszamenni a vadasparkba. Így azután újra lesz miről beszámolni!

2010. július 12., hétfő

Remek (volt) a hangulatom, tom-tom-tom, jól sikerült a szülinapom!


Szinte hihetetlen, de elrepült az első év! Az elmúlt tizenkét hónap időnként egy szempillantásnak tűnik fel előttem, noha tudom, sok víz lefolyt a Dunán. Mi példázná ezt jobban, minthogy Zizi magatehetetlen újszülöttből (olykor még botladozó, de annál elszántabb) szélvész királykisasszonnyá cseperedett.
Szülinapi ünneplésből (eddig) kettő volt. Mivel Apa 4-én hajnalban teológiai tanulmányútra ment, a bemelegítő szülinapi összejövetel (kedves kecskeméti barátaink részvételével) már 3-án lezajlott. Hozadéka egy csinos napozó és egy Nemo-s gumicsónak (a szülőktől), valamint egy fürdőjátéknak szánt fiúbaba, Wayne, aki foltjai miatt alapos, víz alatti tisztogatásra szorul (Kata és Ádám ajándéka). Ez utóbbit azonmód Petikének kereszteltük és fürdőtársból azóta Zizi kisfiává avanzsált, aki nemcsak a gumi- és fürdőkádba kísérheti el anyukáját, hanem hintázhat is vele, sőt alkalmasint gondoskodó édesanyja étellel és itallal is ellátja.
A második ünneplés a megfelelő naptári napon, júli 6-án, Sződligeten volt. Igaz gyertyafújásból majdnem lángelkapás lett - mint kiderült, a műveletet nem ártott volna előre begyakorolni - , de szerintem ez nem gond, mert egyelőre nem nehéz a Kisasszony óhajait teljesíteni, így kívánnia sem lett volna mit. A tortából csak csipegetett, a kis marcipán Minnie figura füleit viszont alaposan helybenhagyta!



A falatozás után megtekintette a vásárfiákat: egy szép körhintát, amit egy nagy gombbal lehet nyomogatni, a babamozi mini könyvsorozat tenger című darabját, a Nagyi által Rómában vásárolt zenélő Pinokkió figurát, és a Nagybá készítette cicás hűtőmágnest.


Olyannyira belelkesült mindettől, hogy felszabadult szülinapi örvendezésbe kezdett, azaz jött-ment az ajándékokkal, nevetgélt és angyalkázott a szőnyegen.



Épp nyugovóra készült térni, amikor még két bónusz ajándék érkezett, szüleim kedves szomszédnője, Zília kíséretében: egy csomag lufi és egy gyönyörű színes gumilabda. Mire ezeket is kipróbálta, már nem is kellett álomba ringatni :-)
Ezek után, biztosan szépet álmodott!