2009. augusztus 20., csütörtök

Cseperedünk


Üdv minden kedves Olvasónknak!
Bár hűvös szelek még nemigen járnak, a nyárnak lassan vége van. Idén (már/még) nem az iskolakezdés hoz minket lázba, hanem a 25-ei költözés új kecskeméti otthonunkba. No, de mindent csak szép sorjában. Először az elmúlt időszak eseményeit elevenítem fel. Múlt péntektől hétfő délutánig élveztük a balatoni nyarat, s kánikulát. A vízpartra csak egyszer merészkedtünk le, ugyanis Mogyi mostanában nem szeret a babakocsiban feküdni, s miután a mólón sakál üvöltésével minden sirályt elijesztett, és jó pár horgász dolgát megnehezítette, úgy döntöttük, beérjük az ücsörgéssel nyaralónk árnyas teraszán és inkább vendégeket fogadunk. Vasárnap pedig ellátogattunk Zalaszentgrótra, Géza nagyapa szülővárosába, és bemutatkozás végett felkerestünk minden kedves rokont. Ezúton is szeretnénk nekik megköszönni a szívélyes fogadtatást, a finom falatokat és az ajándékokat, különös tekintettel az ágyra szerelhető forgó játékra, ugyanis e hét nagy újdonsága, hogy Zizike lelkes kalimpálások közepette elkezdte tekintetével követni a mozgó, élénk színű tárgyakat. Szociális (és nem csak gáz-=puki-:) mosolyával már több, mint egy hét óta örvendeztet minket, sőt időnként beszélget is velünk: gügyög, gagyog.
Egy szó mint száz: rendben mennen a dolgok, mennek a dolgok rendben. A költözés maceráin persze jó lenne már túllenni. Remélem a következő bejegyzés már arról fog szólni, hogy ékes, szép rendben leért mind az 5 mázsa cuccunk, sőt már minden a helyére is került, s nincs más dolgunk hátra, mint új lakóhelyünkkel ismerkedni, valamint felkeresni minden kedves ismerőst.

1 megjegyzés:

  1. Édes Babahölgy, kedves ifjú Szülők,
    minden tőletek-rólatok érkező új hír megörvendeztet, és alig várom, h személyesen is tiszteletem tehessem Őbabasága színe előtt.
    Szuperek a képek, bár néhány év múlva kemény szemrehányásokra számíthattok Zizi részéről a nudista fürdő-képek miatt!
    Sok szeretettel: nagyZsuzsi

    VálaszTörlés