Kedves kitartó Olvasóim!
November 5-én délelőtt, fél 11 tájban világra jött második leánykánk Adamek Adél Zsófika, 51cm-rel és 3550 grammal. Egyelőre tiszta apja, ami a vonásait illeti, színeiben viszont rám ütött. Sajnos kedves gomb szemeit eddig még nem sikerült megfelelően megörökíteni, de ami késik, nem múlik...
Igazán hálás lehetek, mert nagyon szép szülésélményben volt részem, annak ellenére, hogy a fogadott orvosom nem tudott visszajönni egy győri konferenciáról, s ezért Norbit sem engedték be a szülőszobára. Így viszont ő vigyázott Zitára, akinek éppen tüszős mandula gyulladása volt (bár ez a manduláin megjelenő kis fehér foltokon kívül másban nem mutatkozott meg, se láz, se rossz közérzet), s emiatt nem lett volna ildomos hosszú távon kisgyerekes barátokra bízni, annál is inkább, hogy hajnal 3 kor indultunk a kórházba. Amíg ő visszaért, addig átjött hozzánk aludni, illetve tartani a frontot kedves szomszédasszonyunk, Kata (három lány boldog édesanyja). Egy másik Kata nevű orvos barátnőm pedig bejött hozzám a szülészetre. Szerencsére őt mint orvost, fehér köpenyben simán beengedték és ott is lehetett velem végig. Mivel ő is kismama, testhezálló élmény volt számára a szülés-kíséret, és úgy nyilatkozott, hogy nem rémisztette meg, sőt!
Szóval itthon fél 3 körül kezdtem érzékelni az 5-7 perces fájásokat, amelyek később sem nagyon sűrűsödtek be, viszont elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a méhszáj majdnem teljesen kitáguljon. Szerencsére nem kellett a szülőszobán végig feküdnöm, kétszer kimehettem zuhanyozni, labdára ültem, sétálhattam, rugózhattam, beszélgettünk Katával. Közben két kedves szülésznő, egy fiatalabb és egy idősebb időről-időre megnézték a dolgok alakulását és segítettek olyan vajúdó pozíciót választani, amely segíti a fej beilleszkedését. (Zita azért lett császáros baba, mert nem tudott leszállni) Az ügyeletes orvossal is nagy szerencsém volt, mert egy empatikus, nyugis figurát fogtam ki, aki semmit sem siettetett és kifejezetten kedves volt. Hozzáteszem, az utolsó fél óráig nem lehettem biztos benne, hogy ezúttal sikerül-e a természetes szülés. Végül 10 óra tájban burkot repesztett a doki és kaptam egy kevés oxitocint. Ezt követően - így visszagondolva - meglepően gyorsan kibújt a kis Adél. Állítólag a második tolófájásra már kint volt (én nem a számolással voltam elfoglalva:) , de az biztos, hogy nem kellett kiabálnom, se visszatartanom semmit. Szóval úgy gondolom, ennél nyugodtabb és természetesebb mederben nemigen folyhat le egy szülés, és annak ellenére, hogy a kecskeméti nem az év baba-mama barát szülészete, s a szülőszoba helyenkénti Walt Disney-s dekója nem dobja fel különösképpen a szocreál belső teret, zongorázni lehet a különbséget a 2009-es MÁV kórházas "élményeim" és a mostaniak között .
Pár órával később viszont kialakult egy ödéma a szövetek között az érintett területen, (valószínűleg Adél feje nyomta meg kifele jövet) , amit egy fél órás műtéttel távolítottak el epidurális érzéstelenítés mellett. Őszintén mondom, hogy nem problémáztam ezen, inkább örültem, hogy időben észrevették és megoldották, csak azt a 6-8 órát, amikor már kiment az érzéstelenítés hatása és még a fejemet sem mozdíthattam meg (epidurálás után 12 óráig mozdulatlannak kell lenni, különben súlyos és tartós mellékhatások, pl. migrén léphetnek fel), s persze aludni se tudtam, na azt nem kívánom senkinek. De onnantól, hogy felkelhettem, megmosakodhattam és átkerültem egy olyan szobába, ahol Adél egész nap velem lehetett, már minden sokkal könnyebb volt. A kötelező 72 óránál végül egy nappal tovább kellett bent maradnunk, mert a kisebbik Kisasszonynak a köldöke elég nehezen tisztul(t), így múlt szerdán délután térhettünk haza új otthonunkba. A vérveszteség miatt sok vasat kell szednem, meg a varratok is feszülnek időnként, ami elég kellemetlen, de ezt leszámítva kifejezetten jól vagyok. Még a "hormonális sokk" testi-lelki hatását sem igen érzékelem, ami pedig Zita születése után pár hétig eltartott. Azt olvastam egy szülésről szóló könyvben, hogy a szép és könnyű szülés megkönnyíti az anyává válást és szorosabbra fűzi a családot. Ezt én is meg tudom erősíteni!
Adél közben túljutott a kizárólag evős-alvós időszakán, egyre többet van ébren és hallatja a hangját. Erről, a Lányok nagy találkozásáról, Zita dolgairól és immár 4 főre bővült családunk életéről legközelebb mesélek.
Igazán hálás lehetek, mert nagyon szép szülésélményben volt részem, annak ellenére, hogy a fogadott orvosom nem tudott visszajönni egy győri konferenciáról, s ezért Norbit sem engedték be a szülőszobára. Így viszont ő vigyázott Zitára, akinek éppen tüszős mandula gyulladása volt (bár ez a manduláin megjelenő kis fehér foltokon kívül másban nem mutatkozott meg, se láz, se rossz közérzet), s emiatt nem lett volna ildomos hosszú távon kisgyerekes barátokra bízni, annál is inkább, hogy hajnal 3 kor indultunk a kórházba. Amíg ő visszaért, addig átjött hozzánk aludni, illetve tartani a frontot kedves szomszédasszonyunk, Kata (három lány boldog édesanyja). Egy másik Kata nevű orvos barátnőm pedig bejött hozzám a szülészetre. Szerencsére őt mint orvost, fehér köpenyben simán beengedték és ott is lehetett velem végig. Mivel ő is kismama, testhezálló élmény volt számára a szülés-kíséret, és úgy nyilatkozott, hogy nem rémisztette meg, sőt!
Szóval itthon fél 3 körül kezdtem érzékelni az 5-7 perces fájásokat, amelyek később sem nagyon sűrűsödtek be, viszont elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a méhszáj majdnem teljesen kitáguljon. Szerencsére nem kellett a szülőszobán végig feküdnöm, kétszer kimehettem zuhanyozni, labdára ültem, sétálhattam, rugózhattam, beszélgettünk Katával. Közben két kedves szülésznő, egy fiatalabb és egy idősebb időről-időre megnézték a dolgok alakulását és segítettek olyan vajúdó pozíciót választani, amely segíti a fej beilleszkedését. (Zita azért lett császáros baba, mert nem tudott leszállni) Az ügyeletes orvossal is nagy szerencsém volt, mert egy empatikus, nyugis figurát fogtam ki, aki semmit sem siettetett és kifejezetten kedves volt. Hozzáteszem, az utolsó fél óráig nem lehettem biztos benne, hogy ezúttal sikerül-e a természetes szülés. Végül 10 óra tájban burkot repesztett a doki és kaptam egy kevés oxitocint. Ezt követően - így visszagondolva - meglepően gyorsan kibújt a kis Adél. Állítólag a második tolófájásra már kint volt (én nem a számolással voltam elfoglalva:) , de az biztos, hogy nem kellett kiabálnom, se visszatartanom semmit. Szóval úgy gondolom, ennél nyugodtabb és természetesebb mederben nemigen folyhat le egy szülés, és annak ellenére, hogy a kecskeméti nem az év baba-mama barát szülészete, s a szülőszoba helyenkénti Walt Disney-s dekója nem dobja fel különösképpen a szocreál belső teret, zongorázni lehet a különbséget a 2009-es MÁV kórházas "élményeim" és a mostaniak között .
Pár órával később viszont kialakult egy ödéma a szövetek között az érintett területen, (valószínűleg Adél feje nyomta meg kifele jövet) , amit egy fél órás műtéttel távolítottak el epidurális érzéstelenítés mellett. Őszintén mondom, hogy nem problémáztam ezen, inkább örültem, hogy időben észrevették és megoldották, csak azt a 6-8 órát, amikor már kiment az érzéstelenítés hatása és még a fejemet sem mozdíthattam meg (epidurálás után 12 óráig mozdulatlannak kell lenni, különben súlyos és tartós mellékhatások, pl. migrén léphetnek fel), s persze aludni se tudtam, na azt nem kívánom senkinek. De onnantól, hogy felkelhettem, megmosakodhattam és átkerültem egy olyan szobába, ahol Adél egész nap velem lehetett, már minden sokkal könnyebb volt. A kötelező 72 óránál végül egy nappal tovább kellett bent maradnunk, mert a kisebbik Kisasszonynak a köldöke elég nehezen tisztul(t), így múlt szerdán délután térhettünk haza új otthonunkba. A vérveszteség miatt sok vasat kell szednem, meg a varratok is feszülnek időnként, ami elég kellemetlen, de ezt leszámítva kifejezetten jól vagyok. Még a "hormonális sokk" testi-lelki hatását sem igen érzékelem, ami pedig Zita születése után pár hétig eltartott. Azt olvastam egy szülésről szóló könyvben, hogy a szép és könnyű szülés megkönnyíti az anyává válást és szorosabbra fűzi a családot. Ezt én is meg tudom erősíteni!
Adél közben túljutott a kizárólag evős-alvós időszakán, egyre többet van ébren és hallatja a hangját. Erről, a Lányok nagy találkozásáról, Zita dolgairól és immár 4 főre bővült családunk életéről legközelebb mesélek.
