A második életév betöltése komoly mérföldkő volt családunk életében. Azóta Zita igazi "nagylány": szívesen van közösségben akár hosszabb ideig, távol tőlünk, fél órát vagy akár többet is eljátszik magában, egyre ügyesebben és fürgébben közlekedik gyalogszerrel vagy kismotorral, s szinte már mindent ki tud fejezni szavaival, sőt kifejezetten választékosan beszél.
A fenti képeket még a szülinapi "ünnepségsorozat" illusztrálása képen válogattam ki és töltöttem fel, csak hát a bejegyzésírás tolódott-tolódott.
Július 6-án a Betlehem kapuja játszóház feldíszített belső szobájában köszöntöttük fel Zitát a kis barátaival. Volt éneklés, két torta (egy gyümölcsös és egy csokis), tűzijáték, gyertyafújás, kedves meglepetések, mondókázás és sok-sok játék a héliumos micimackós lufikkal. Igaz ugyan, hogy a nagy izgalmak közepette aznap délben nem sikerült a kisasszonynak elaludnia, így az ünnepség közepén részéről volt egy kis holtpont, de azután sikerült rajta túllendülni, úgyhogy összességében nagyon vidám és kedves délutánt tudhattunk magunk mögött. Miután az egy megmentett/ félretett lufival (mintegy fél óra alatt megtéve az 5 perces gyalogutat) hazaértünk, tíz perc sem telt bele és Zizi már húzta a lóbőrt. Apropó ló, a képek beszámolnak még a Hírös lovardában tett látogatásunkról, ahová Zita keresztanyu és párja, Tamás is elkísértek minket. Szerettem-szerettünk volna valamilyen élménnyel is kedveskedni a leányzónak, s mivel régóta szereti a lovakat nézegetni (akár könyvben, akár élőben), gondoltuk megpróbálkozhatna egy kis pónilovaglással. Végül csak barátkozás és állatetetés lett a dologból, mert testközelből még a pónit is kissé nagynak és félelmetesnek találta Zita. Viszont azóta is sokat emlegeti az eseményt, és állítása szerint legközelebb már nem fel fog ülni Öcsi hátára.
Ami az egyéb nyári programokat illeti, hiába készültünk két hétre a Balatonhoz a szüleimmel, sikerült kifogni a közel 5 hónapos meleg nyár három cudar hete közül másfelet, így 3 nap után viharos szélben és 13 fokban indultunk vissza Sződligetre. Valahogy abban az időszakban, meg még utána augusztus végéig Zita nehezen találta a helyét, nyafka volt vagy makacskodott, ráadásul a visszatérő kánikula sem könnyítette meg a dolgunkat. Viszont nyáron Norbi többet volt itthon, mint a tanítási időszakban, s bár jó pár táborban és nyári programon részt vettek a fiatalokkal, egy kis játszóterezésre vagy fagyizásra, sétára elég gyakran sikerült időt szakítani. Mindent egybevéve azt mondhatom, jól telt a nyarunk, bár családosan csak egy napot töltöttünk máshol. A tavalyi évhez hasonlóan ismét novemberben lenne lehetőség kicsit elszabadulni, de hát ugye most más a program, hiszen hamarosan megszületik a kistestvér :-) Talán majd jövő ősszel már négyesben megyünk kikapcsolódni.
A várandósság - bár fizikailag sokszor nehezebbnek tűnt, mint Zitával - így visszatekintve minden komolyabb probléma nélkül, derűsen telt, s telik. A hetedik hónapban derült ki, hogy ismét kislányunk lesz, akit Adélnak fogunk nevezni. Zita nagyon pozitívan áll a dologhoz, várja a húgát, addig is a babáján és mások kisebb testvérein gyakorol. Ez utóbbinak az anyukák nem mindig örülnek, nehéz ugyanis megértetni egy kétévessel, hogy például homokos kézzel és botocskákkal miért nem lehet macerálni a játszótérre érkező aranyos babákat:-) Szóval lehet, hogy az intenzív segítési és babusgatási szándék kordában tartása nagyobb kihívást fog jelenteni, mint az esetleges féltékenység kezelése.
Már kevesebb, mint egy hónap van hátra, de még nem tudom magam önfeledten átadni a várakozás utolsó szakaszának és a lázas készülődésnek, ugyanis hamarosan beköltözünk a kecskeméti parókiára. Ez persze egyrészt örömmel és izgalommal tölt el, hiszen egy frissen felújított, szép, tágas lakásról van szó, másrészt sokáig szeptember utolsó hetére volt kitűzve a költözés legkésőbbi időpontja, s immár október 11-én még mindig nem tudunk biztosat. Így nem marad más hátra, mint mindig az adott napra és teendőkre koncentrálni, bízva abban, hogy jól fog kijönni a lépés és minden szépen elrendeződik, mire Adél meglátja a napvilágot.
ívA fenti képeket még a szülinapi "ünnepségsorozat" illusztrálása képen válogattam ki és töltöttem fel, csak hát a bejegyzésírás tolódott-tolódott.
Július 6-án a Betlehem kapuja játszóház feldíszített belső szobájában köszöntöttük fel Zitát a kis barátaival. Volt éneklés, két torta (egy gyümölcsös és egy csokis), tűzijáték, gyertyafújás, kedves meglepetések, mondókázás és sok-sok játék a héliumos micimackós lufikkal. Igaz ugyan, hogy a nagy izgalmak közepette aznap délben nem sikerült a kisasszonynak elaludnia, így az ünnepség közepén részéről volt egy kis holtpont, de azután sikerült rajta túllendülni, úgyhogy összességében nagyon vidám és kedves délutánt tudhattunk magunk mögött. Miután az egy megmentett/ félretett lufival (mintegy fél óra alatt megtéve az 5 perces gyalogutat) hazaértünk, tíz perc sem telt bele és Zizi már húzta a lóbőrt. Apropó ló, a képek beszámolnak még a Hírös lovardában tett látogatásunkról, ahová Zita keresztanyu és párja, Tamás is elkísértek minket. Szerettem-szerettünk volna valamilyen élménnyel is kedveskedni a leányzónak, s mivel régóta szereti a lovakat nézegetni (akár könyvben, akár élőben), gondoltuk megpróbálkozhatna egy kis pónilovaglással. Végül csak barátkozás és állatetetés lett a dologból, mert testközelből még a pónit is kissé nagynak és félelmetesnek találta Zita. Viszont azóta is sokat emlegeti az eseményt, és állítása szerint legközelebb már nem fel fog ülni Öcsi hátára.
Ami az egyéb nyári programokat illeti, hiába készültünk két hétre a Balatonhoz a szüleimmel, sikerült kifogni a közel 5 hónapos meleg nyár három cudar hete közül másfelet, így 3 nap után viharos szélben és 13 fokban indultunk vissza Sződligetre. Valahogy abban az időszakban, meg még utána augusztus végéig Zita nehezen találta a helyét, nyafka volt vagy makacskodott, ráadásul a visszatérő kánikula sem könnyítette meg a dolgunkat. Viszont nyáron Norbi többet volt itthon, mint a tanítási időszakban, s bár jó pár táborban és nyári programon részt vettek a fiatalokkal, egy kis játszóterezésre vagy fagyizásra, sétára elég gyakran sikerült időt szakítani. Mindent egybevéve azt mondhatom, jól telt a nyarunk, bár családosan csak egy napot töltöttünk máshol. A tavalyi évhez hasonlóan ismét novemberben lenne lehetőség kicsit elszabadulni, de hát ugye most más a program, hiszen hamarosan megszületik a kistestvér :-) Talán majd jövő ősszel már négyesben megyünk kikapcsolódni.
A várandósság - bár fizikailag sokszor nehezebbnek tűnt, mint Zitával - így visszatekintve minden komolyabb probléma nélkül, derűsen telt, s telik. A hetedik hónapban derült ki, hogy ismét kislányunk lesz, akit Adélnak fogunk nevezni. Zita nagyon pozitívan áll a dologhoz, várja a húgát, addig is a babáján és mások kisebb testvérein gyakorol. Ez utóbbinak az anyukák nem mindig örülnek, nehéz ugyanis megértetni egy kétévessel, hogy például homokos kézzel és botocskákkal miért nem lehet macerálni a játszótérre érkező aranyos babákat:-) Szóval lehet, hogy az intenzív segítési és babusgatási szándék kordában tartása nagyobb kihívást fog jelenteni, mint az esetleges féltékenység kezelése.
Már kevesebb, mint egy hónap van hátra, de még nem tudom magam önfeledten átadni a várakozás utolsó szakaszának és a lázas készülődésnek, ugyanis hamarosan beköltözünk a kecskeméti parókiára. Ez persze egyrészt örömmel és izgalommal tölt el, hiszen egy frissen felújított, szép, tágas lakásról van szó, másrészt sokáig szeptember utolsó hetére volt kitűzve a költözés legkésőbbi időpontja, s immár október 11-én még mindig nem tudunk biztosat. Így nem marad más hátra, mint mindig az adott napra és teendőkre koncentrálni, bízva abban, hogy jól fog kijönni a lépés és minden szépen elrendeződik, mire Adél meglátja a napvilágot.
